Filmajánló: Ezt a tíz filmet néztem meg karácsonykor
Év közben általában kevés filmet nézek. Inkább a sorozatokat részesítem előnyben, mostanság pedig állandóan olvasok. Viszont a karácsony hagyományosan a filmnézés ideje, kábé az egyetlen időszak az életemben, amikor egyiket nézem a másik után. Konkrétan az utóbbi napokban több filmet láttam, mint egész évben. Alább összesítem, hogy miket néztem meg, hátha megtetszik valamelyik! És bezony, nálam volt karácsony Kevin nélkül!
A Bélier család (La Familie Bélier)
Már a leírás elolvasása után száz százalékig biztos voltam benne, hogy ez az én filmem lesz! A történet főhőse egy tanyasi siket család egyetlen halló lánya, akire nagy felelősség hárul a gazdaságban. Amikor megtudja, hogy rendkívül tehetséges az éneklésben, és lehetősége lenne Párizsban tanulni döntéshelyzetbe kerül... A főszerepben a franciák Radics Gigije, Louane hódít, és banyek, hát eszméletlenül tehetséges az a lány. A film seperc alatt bedarált, száz százalék, hogy újra nézem.
Agymanók (Inside Out)
Már az első trailer láttán felcsillant a szemem, és alig vártam, hogy megnézhessem. Most erre végre sor került, és abszolúte nem csalódtam. Nagyon elgondolkodtató volt, különösen egy meséhez képest. A karaktereket meg kellett zabálni. Bánatot és Derűt, no meg a beszélgetéseiket egyszerűen imádtam. És itt még a látványvilág nem csak monumentális volt, hanem még szép is. Nem tartom kizártnak, hogy újra nézzem.
A hang ereje (One Chance)
Szeretem a zenés filmeket, a Paul Potts-sztorira pedig régóta kíváncsi vagyok. Nem vagyok egy opera rajongó, de ahogy Paul Potts énekel, azt unásig tudom hallgatni. Éppen ezért érdekelt miként indult az ő sikertörténete. Nos, itt bebizonyosodott, hogy minden férfi mögött áll egy erős asszony, de szerencsétlen Pault taszigálni kellett állandó jelleggel. Elég nyámnyilának tűnt szegénykém. Persze ettől a film még tetszett.
Bűbáj (Enchanted)
Már sokadjára látom, de még mindig képtelen vagyok megunni. A szuper dalok, a poénok, a tündérmese és a film zseniális ötvözése és eleve a menő színészi gárda állandóan újranézésre késztet. És ami a legjobb, hogy most is ugyanúgy vigyorogva álltam fel a fotelből, mint legelső alkalommal. Annyira bízom benne, hogy tényleg elkészül a régóta esedékes folytatás.
Édesek és mostohák (Stepmom)
Julia Roberts és Susan Sarandon filmje okkal lett kultikus. A történet, a kivitelezés és a színészi játék annyira erős, hogy az hihetetlen. Gyerek fejjel inkább csak a gyerekek drámáját éreztem át, hogy meghal az anyukájuk és de rossz nekik. Viszont most, felnőttként már mindkét nő drámája teljességgel átjött, és a szívem szakadt meg. És férfiasan bevallom, több ponton meg is ríkatott a film. De nem bánom, mert ez volt a lehető legjobb karácsonyi filmélményem.
Igazából szerelem (Love Actually)
Ezt a filmet sokakkal ellentétben most látom másodszor. Tíz éve nem fogott meg, nem is értettem mire ez a nagy kult-státusz, és igazság szerint másodjára sem varázsolt el. Persze, cuki meg jók benne a dalok, néhol nagyon jókat lehet mosolyogni, de a történetszálak egybefűzése gyengére sikeredett, ahogy több önálló sztoriszál, a hirtelen kialakuló nagy szerelmek és vonzalmak erőltetettnek tűnnek. Az összhatást tekintve persze jónak találtam, de ha elemeire bontanám, sokkal több lenne a gyenge láncszem, mint az erős.
Kellemetlen karácsonyi ünnepeket! (A Merry Friggin Christmas)
Robin Williams egyik utolsó filmje egy átlagos karácsonyi matiné lett, amiben egy család újrakovácsolása, és a karácsony szellemének a megtartása van a középpontban. A középszerből a filmet a színészi alakítások emelik ki. Joel McHale remekelt, Lauren Grahamet nem tudom nem imádni, és Williams is üdítő volt a szerepben. Abszolút nem bánom, hogy megnéztem, de tény, hogy elbírt volna több egyediséget.
Mindent a szépségért (Beautiful)
Most, hogy volt a szépségkirálynős botrány naná, hogy elővettem a kedvenc szépségkirálynős filmem. A szentimentalista lezárás ellenére nagyon szeretem az egészet, nem véletlen, hogy ezt is újranéztem már jó párszor. A kedvenc jeleneteim még mindig nagyot ütnek, Minnie Driver lendületes játékáért pedig továbbra is teljesen odavagyok. Azon pedig teljesen meglepődtem, hogy a filmet Sally Field rendezte. Igen, a színésznő.
Olasz negyed (Mambo italiano)
Hű, hát ezen én rengeteget röhögtem! Imádom, ha kiparodizálják az olasz családokat és szokásokat, de itt sikerült a helyzeten még csavarni is, hiszen a főhős egy olasz család meleg fia volt, aki összejött egy másik olasz csődörrel. Bár volt jó pár drámai jelenete, leginkább a humor volt hangsúlyos a filmben, ezt pedig nagyon köszönöm. Mert a téma (coming out, kapcsolat felvállalása, a család elfogadása) miatt lehetett volna kőkemény dráma is, de így, hogy humorosan álltak hozzá, átjött az üzenet és a szívem sem szakadt meg. Igazi felüdülés volt a film.
Patrick 1.5
Mondtam már, hogy imádom a svéd filmeket? Eddig akárhányhoz volt szerencsém, mindegyikért odavoltam, és a Patrick 1.5 sem volt kivétel. A sztori szerint egy meleg pár a kertvárosba költözik, végre örökbe fogadhatnak egy 1.5 éves kisfiút, de elgépelték a levelet, és beállít hozzájuk a 15 éves, homofób Patrik.... Persze innen sejthető, hogy milyen happy end lesz a vége, de amíg eljutunk odáig az valami zseniális. És mindemellett bemutatott a nagy svéd elfogadást hirdető propagandának is, és megmutatta, hogy a látszólagos elfogadás álarca mögött mi lapulhat egy kertvárosban. Tetszett ez a merészség, akárcsak a film mondanivalója és története.