2020. december 25., péntek

2015. decemberében jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában a Túl szép című regényem. Azóta már hét regényem található a polcokon, de nem tagadom, a Túl szép mindig is a szívem egyik csücske marad.

Szerettem volna nektek idén karácsonykor is kedveskedni egy novellával, így megírtam egy rövid szösszenetet, amiből láthatjátok, mi történik Olivér és Márk ötödik közös karácsonyán. Íme Olivér levele, amit remélem akkora örömmel olvastok majd, mint ahogy én megírtam :)

(Borítóképet most nem tudtam csinálni, a laptopomon nincs photoshop, így az majd csak később lesz. A kép forrása: Crew A képen Danilo D'Agostino, a Túl szép borítómodellje)

Rácz-Stefán Tibor: Mosolyoddal éltetsz

Édes Márk!

Hihetetlen, hogy az idei lesz az ötödik karácsony, amit együtt töltünk. Öt éve, hogy megváltoztattad az életem, és neked hála rátaláltam a boldogságra. Ha te nem vagy, nagy eséllyel még mindig egyik hódítást keresném a másik után, miközben eszemben sem jutna, hogy a valódi szépség belülről fakad.

Épp az imént kérdezted meg, hogy min mosolygok. A konyhában kornyikáltál, kurvára hamis a hangod, már bocs, de valahogy mégis ez az egyik legjobb dolog, amit hallhatok.

Az utóbbi évek során sok kemény dolgot átéltünk együtt. A nehéz időszakot, amikor a munkahelyemen kiderült, hogy meleg vagyok, és egy-két szülő kiakadt ezen, mert egy edző ne legyen olyan – mondták ők, a gyökerek. Te se mindig találtad a helyed, és bár hiába mondtam, hogy nekem aztán tök mindegy hány kiló vagy, a folyamatos jojó effektus megviselte az önbecsülésed, de együtt túljutottunk a depressziós időszakodon, és a végére megértettem én is: rohadtul mindegy, hogy én mit gondolok a külsődről, a lényeg, hogy te igazán elégedettél legyél, ha a tükörbe nézel.

Bármilyen nehézség és fájdalom is jött az életünkbe, együtt mindent túlvészeltünk. Még az én féltékenységi paráimat is, mert nekem is idő volt feldolgozni, hogy hiába kezdenek ki veled a pasik, neked nem kell senki más, csak én. Sőt, élvezed, hogy szó szerint az enyém vagy, és soha senki nem ért hozzád rajtam kívül. Bassza meg, az ősember érzékeimnek iszonyat jó ez az érzés, noha tudom, akkor is ugyanúgy szeretnélek, ha olyan hímringyó lettél volna, mint én régen.

Szeretnélek, mert kedves vagy és végtelenül cuki, szeretnélek, mert mindig tudod mit kell mondani és melletted jobb ember vagyok, szeretnélek, mert amikor meglátom a mosolyod, úgy érzem, élek. És azért is szeretnélek, mert te nem csak az ágyban tudsz boldoggá tenni, hanem azon kívül is.

Ez az öt év amit együtt töltöttünk, csodálatos volt, és annyira szeretném, ha mindent megadhatnék neked amit érdemelsz. Amire vágysz. Mert tudom, hogy a szíved mélyén szeretnél szülő lenni, és bármennyire is szeretjük egymást, akkor lenne teljes az életünk, ha megmenthetnénk egy árvát az otthonból, ha befogadhatnánk, elhalmozhatnánk szeretettel, útmutatással, tanácsokkal és kevésbé jól sikerült kajákkal, ha éppen én főzök. Lassan belépünk abba a korba, amikor ezek az ösztönök egyre erősebben törnek fel bennünk, amikor tényleg szeretnénk már szülők lenni, hogy adhassunk. Sokáig azt hittem, hogy nekem elég az edzősködés, de már egyre erősebben érzem azt, amit te: hogy apának lenni a világ egyik legnagyobb ajándéka lenne amellett, hogy az enyém vagy.

Őszintén remélem, hogy egyszer nekünk is lehet családunk. Hogy téged, édes Márkóm apának, engem pedig apunak hív majd a mi drága kislányunk, akit úgy el fogok kényeztetni, hogy majd esténként nem győzöl dorgálni miatta.

Addig is, amíg a kis csoda eljön a mi életünkbe, kérlek váltsunk valóra egy másik csodát. Magyarországon nem fog tudni sor kerülni rá, de külföldön igen, és nekem ez is elég addig, amíg a te kezed foghatom, amíg neked mondhatom, hogy mindennél többet jelentesz a számomra.

Tudom, a lapot úgy fogod tartani a levél olvasása közben, hogy az eltakarja az arcodat, mert cikinek éreznéd, hogy könnyezel. Most nevetsz. Egek, de imádom a nevetésed!

És mit csinálok én? Előtted ülök a széken, mert térdelni túl fura lenne, a kezemben viszont egy aprócska dobozt tartok. Tedd félre a lapot, és mondj IGENT!

* * *

* Még nem olvastad a Túl szépet? A linkre kattintva beszerezheted! *