2025. július 19., szombat

Nagy örömömre a kiadóm úgy döntött, hogy (ha minden összejön) a Könyvfesztiválra új borítóval jelenhet meg a Pokolba a jópasikkal! című regényem. Olyan sokat jelent ez nekem, remélem, hogy egy más típusú borítóval még több olvasó rátalál majd Gergő és Hunor történetére.

A kötethez pedig újra borítótervező pályázatot hirdetek, hiszen szuper lesz együtt megtalálni a könyv új külsejét.

Mit kap a pályázat győztese?

Előre egyeztetett honoráriumot, azaz tiszteletdíjat, és természetesen tiszteletpéldányt is.

Meddig lehet pályázni?

Az idő kissé szorít, így 2025. augusztus 05. a pályázati határidő.

Hogyan pályázhatok?

Küldd el kérlek a borítóterved az e-mail címemre: racztibor1988[kukac]gmail.com. Kérlek a tárgyban szerepeljen az, hogy Pokolba a jópasikkal!, hogy biztosan ne vesszen el a levelezésemben az üzeneted.

Következzenek a pályázati feltételek!

Fontos, hogy ezúttal szigorúan tilos AI képet használni. Így általatok rajzolt borítók, illetve Stock fotók használhatával készülhet el a borító.

Jogi szempontból nagyon fontos, hogy csak a Dreamstime és az 123f képeit használjátok. Éppen emiatt hiába készül el Canvában egy szép borító, ha olyan elemekből áll, amik nem erről a két stock fotó oldalról származnak, vagy nem te rajzoltad őket egy rajzprogramban, akkor egyszerűen jogilag nem használhatja fel a kiadó :(

A stock fotó oldalakon kérlek figyeljetek arra, hogy oda is felkerültek már AI képek, ezeket általában jelezni szokták a kép leírásában, így azt is nézzétek át kérlek.

Ha saját rajzzal jelentkeztek, és inkább csak vázlatot tudnátok küldeni, részemről az is teljesen rendben van. Ez esetben viszont kérlek írjatok egy kis üzenetet a terv mellé, például a tervezett színvilágról, az elképzelésről a megvalósított mű kapcsán, hogy ezt odamásolhassam az albumba a művetek mellé.

Természetesen annak is örülök, ha teljesen kidolgozott pályaművet küldtök.

Mit látnék szívesen a borítón?

Sajnos a félpucér pasis borítók ideje lejárt, így sajnos olyan borító biztos nem fog győzni ezúttal. Ha más írók műveit veszem alapul, nekem nagyon tetszenek John Green könyveinek a magyar borítói és továbbra is imádom Colleen Hoover borítóit, mert annyira jó hangulatuk van. A Maxton Hall borítói is szépek, de természetesen odavagyok a rajzolt borítókért is, így akkor is nagyon boldog leszek, ha maradunk a rajzolt stílusnál, és a Pokolba a jópasikkal is egy olyan csodás rajzolt hangulatképet ad át, mint a Te vagy az életem vagy a Túl szép új borítós kiadása.

Segítség a borítóhoz

A fent beszúrt kép - itt nagyobb méretben - arra szolgál, hogy lásd, miként is néznek ki a főhősök. De természetesen le is írom:

- Hunor 18 éves, nyurga, sovány srác, roma származású és ez a bőrszínén is látszódik. A szeme sötétzöld, a haja rövid és göndör, de általában bezselézi, hogy egyenesnek tűnjön. Színre sötét a haja. 

- Gergő a másik főhős, maszkulin, magasabb Hunornál, fehér bőrű, a húszas évei elején jár, amerikai focizik, így kifejezetten boldog lennék, ha a klasszikus amerikai focis mezben látszódna a borítón. Szőkésbarna haja van, az álla erős, a szája telt, csokoládébarna a szeme.

Ami a szimbólumokat illeti, központi szerepet játszik a könyvben a menjek vagy maradjak kérdés, Londonon gondolkodnak, így akár ezt is meg lehet jeleníteni. Hunornak a főzés a szenvedélye, imád a konyhában lenni, az az álma, hogy szakács legyen. Ó, és imád sorozatokat nézni, a Riverdale a kedvence, de mentségére szóljon még csak a harmadik évadig látta. Gergőről pedig ugye írtam, hogy az amerikai foci a hobbija, emellett öltönyös munkát végez. Nagyon szeret utazni, kirándulni, túrázni, kiszabadulni a hétköznapokból.

De kérlek, engedjétek szabadjára a fantáziátokat! Bármi olyan jutna eszetekbe, amit én itt nem írtam le, akkor hajrá, toljátok! 

Kötelező elemek a borítón:

A nevem: Rácz-Stefán Tibor

A cím: Pokolba a jópasikkal!

Rubin pötty

És egy figyelemfelkeltő sor: A világ végére is követnéd azt, akit szeretsz?

Nos, azt hiszem mindent leírtam. Ha bármi kérdésetek lenne, állok rendelkezésre. A pályaműveket pedig nagy szeretettel várom, és egy Facebook albumban fogom majd gyűjteni őket. 

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki időt és energiát szán a pályaművekre. A legjobbakat természetesen be fogom ajánlani a kiadóvezetőnek, aki a végső döntést meghozza. Most különösen sok KönyvSárkány kiadás is készül majd más könyvekből, így simán lehet, hogy a kiadóvezető több művészre is felfigyel majd. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mivel rukkoltok elő!