Hogy kicsit feldobjam az önkéntes karanténban töltött időtöket, úgy döntöttem megmutatom nektek az egyik novellámat. Ezt még tavaly írtam, LMBT téma, New Adult írás, elolvasását 18 éven felüli olvasóimnak ajánlom. Jó szórakozást!
Ha tetszett az írás, vagy szívesen olvasnál még hasonlót, írd meg nekem bátran, kíváncsi vagyok a véleményedre!
RÁCZ-STEFÁN TIBOR: AZ ELSŐ
Pontosan tudtam, hogy hülyeséget követek el, és baromira bánni fogom.
Mégis megtettem.
Egy hülye indokkal áthívtam a srácot, aki nyilvánvalóvá tette, hogy nem kellek neki.
És amilyen hülye vagyok, megtenném újra…
Ábel tíz perce késik. Akarom is, hogy itt legyen, meg nem is. Mégiscsak lekoptatott, utálom, hogy nem tudom az okát, és emiatt egy hisztis baromnak érzem magam. Ki tudja, talán az is vagyok.
Mielőtt végigpörgethetném a fejemben a tök reális okokat, berreg a csengő. Gyorsan becsukom a fürdőszoba ajtót, mert hívogat az a hülye tükör, hogy újra ellenőrizzem magam.
A ruhám oké: farmer, testre simulós fehér póló, a hajammal úgyse tudnék mit kezdeni, mert önálló életet élnek a göndör fürtjeim. A tükör előtt csak azon tanakodnék, hogy elég jó vagyok-e egy olyan pasihoz, mint Ábel. Na, és tényleg olyan gázos-e a pattanás, ami ma kijött az ajkam felett, és emiatt inkább maradjak csendben, és tegyek úgy, mint aki nincs itthon.
De… tudni akarom. Tudnom kell, hogy Ábel tényleg olyan különleges-e, tényleg annyira kedvelem-e, vagy csak az idő tette szebbé az emlékeket.
És azt is tudni akarom, hogy miért koptatott le. Nem azért, mert miatta kukába dobtam az egómat, hanem mert olyan sokat jelentett nekem, hogy annyit beszélgettünk, és ha valakivel ennyire megvolt az összhang, de a másik szellem üzemmódba tér át, akkor ki ne akarná tudni a miérteket?
Na jó, ahogy jön az újabb csengetés, kitárom a bejárati ajtót, és megpillantom magam előtt Ábelt.
Azt a rohadt.
Ez a srác… Eddig is helyes volt, de most valahogy még délcegebbnek tűnik. Gyanítom edzésről érkezett, focimezt visel. A rövidnadrág láttatni engedi az izmos vádliját, a meze kissé lóg a felsőtestén, de ettől valahogy még szexibbnek látom.
– Szia – mondom neki, mielőtt még kicsordulna a nyálam. – Köszönöm, hogy eljöttél.
Ábel csak biccent, és bejön a lakásomba. Ahogy elsuhan mellettem, egy pillanatra a szemembe néz. Acélkék a pillantása, tele van erővel, de nem sugall érzelmeket.
– Ö, izé, más lett a konyhám – jegyzem meg hebegve. – Kifestettük a csajokkal. Látom edzésről jössz.
Ábel felhúzza a szemöldökét, mire kínomban felnyögök, amitől megrándul az ajka. Remek, legalább szórakoztatom…
– Ahamm. És itt a laptop – mondja, ahogy leül az asztalhoz és lerakja a tornazsákját. – Mi is a gond, amiért SOS–ben csak engem tudtál hívni?
Á, csak egy ártalmatlan vírus, amit reggel töltöttem le rá, simán tudnám törölni én is. Igazából csak azért hívtalak át, mert imádtam napokon át beszélgetni veled a társkeresőn, baromi jó volt az első szexrandink, de hiába akartam folytatást, lekoptattál, sosem értél rá. Próbáltalak kiverni a fejemből, de mindig rád gondolok, és nem csak azért, mert tudni akarom, hogy mi ment félre köztünk.
Mindez a számon van, de nem jön ki rajta hang.
Veszek egy nagy levegőt, és ahogy Ábelre nézek, képtelen vagyok teljesen őszinte lenni, ennyire lemezteleníteni előtte a lelkem.
– A laptop nem mehet ki a lakásból, bizalmas adatok vannak rajta, ráadásul félig kész munkák is. Nagyon fontos lenne, hogy meg tudjuk menteni a tartalmát, és nem tudtam kit hívhatnék házhoz, mert rámászott valami ronda vírus – hadarom el az előre betanult kamu szöveget.
– Pornó? – kérdi Ábel, és még van képe vigyorogni hozzá.
– Idióta – hebegem. – Amúgy nem. Letöltöttem a Queer Eye új évadát, és bumm!
– Az micsoda? – néz rám meglepetten.
– Egy műsor a Netflixen, öt meleg pasi segít divatban, életstílusban változtatni a jelentkezőknek. Jonathan a kedvencem, iszonyat menő magas sarkúi vannak, és olyan bátran hordja őket!
Ábel kissé elhúzza a száját, amire nem tudom, hogy reagálhatnék, így megszólal belőlem az aktivista:
– Na persze, a profi focista elfintorodik, ha egy meleg műsorról van szó. Jellemző.
– Mi a bajod a focistákkal? – kérdi felhúzott szemöldökkel. – Mert érezhetően van.
– Á, csak annyi, hogy többet keresel, mint egy orvos, és nektek építenek stadionokat, az orvosok meg rothadó kórházakban próbálják megmenteni az embereket.
Azt várnám, hogy Ábel beszóljon, nekem essen, ehelyett szomorúan néz előre.
– Én nem a pénzért csinálom. Nekem egy szar focipálya is tökéletesen megteszi, csak játszhassak.
– Tehát nem a hírnév a fontos? Nem az, hogy piedesztára állítsanak?
Ábel olyan mosolyt villant rám, mintha egy gyerek lennék. Idióta…
– Szerintem aki igazán profi, azért lesz az, mert szereti a focit, és nem a pénz, vagy az egyebek miatt. Ezzel együtt én is jobban örülnék, ha stadionok helyett kórházak épülnének.
Na tessék, csak ennyi kellett, hogy máris úgy érezzem, ez a srác tényleg aranyat ér. Meg kell még valamit kérdeznem, hogy tényleg megértsem.
– Mi olyan jó a fociban?
– Mi nem? – kérdez vissza Ábel. – A fű a talpad alatt, az érzés, amikor végigszáguldasz a pályán és kiüríted az agyad, nem marad más, csak önmagad legyőzése, a csapatmunka, ha kell, a saját egód beáldozása és a győzelem hajkurászása. Ez az életem.
– Értem – kamuzom, holott Ábel olyan lelkesnek tűnik, ahogy a fociról mesél, még a tekintete is felragyog. Ő még a futást is élvezi, pff, mintha két külön világ lennénk.
Talán pont ezért nem kért belőlem? Az ellentétek nem mindig vonzzák egymást.
– És neked miért annyira fontos, hogy kiállj a meleg ügyek mellett?
– Mert szeretném, ha jobb világban élnénk. Ha az utánunk lévő generáció nem élné át azt, amit mi. Ilyen egyszerű.
Ábel elgondolkodva néz rám, a két szemöldöke között megjelenik egy apró ránc.
– De ezzel a nagy nyíltsággal támadhatóvá teszed magad. Hiszen mesélted, hogy értek inzultusok online azért, mert meleg vagy.
Olyan mélyen korábban nem érintettük ezt a témát, és a focisat sem, inkább a múltunkról beszélgettünk sokat. De ezek szerint Ábel emlékezett arra a kevésre, amit elmeséltem. És ez valahogy bejön, reményt pumpál a szívembe, még ha nem is a legszebb, legélvezetesebb témáról is van szó.
– Az emberek képesek a változásra. Ha érzékenyítő tevékenységet végzek, azzal azt érem el, hogy jobbak legyenek – nagy levegőt veszek, mert én is tudom, hogy amit most mondani készülök, az kemény lesz. – Ne értsd ezt félre, de Martin Luther Kinget is támadták a maga idejében, mégis, az utolsó lélegzetéig azért harcolt, hogy a feketék megkapják a megérdemelt egyenlőséget. Én csak én vagyok, egy apró porszem, nem miattam lesz elfogadóbb az ország, de a sivatag is porszemekből áll… Érted mire akarok kilyukadni?
– Igen, vágom – bólint Ábel. Amikor mással beszélek a témáról, lelkesedést látok az arcán. Ábelé viszont megfejthetetlen.
Csak a monitort bámulja, és végül bekapcsolja a laptopot.
Zavar a hirtelen beállt csend. Soha nem bírtam elviselni, ahogy azt sem, hogy nem néz rám. Mintha hirtelen egy fal állt volna be közénk, nekem pedig ettől azonnal bekapcsol a menekülő ösztönöm.
– Bocsánat, hív a természet – bököm ki, és máris sprintelek a wc–re, és ha már itt vagyok, pisilek egyet, abban a reményben, hogy mire kiérek, eltűnik az a feszélyezett légkör.
Már a dolgomat végzem, amikor rádöbbenek, hogy a fal extra vékony, és ő a szomszédos konyhában maradt. Hallom, ahogy a billentyűkön matat a keze. Ezek szerint ő is…
– Never felt this way | I know it for real – kezdem el énekelni az első dalt, ami eszembe jut. – This could be the start of something new | It feels so right to be with you | oh…
Amint lehúzom a wc–t, hallom a konyha felől, hogy Ábel nevet, aztán elnyomja. Mikor kilépek, látom az arcán a küzdelmet.
– High School Musical. Klasszikus – jelentem ki.
– Igen, emlékszem, írtad, hogy imádod – a kék szemében melegség bujkál.
– Hát igen, a régi szép idők – bököm ki, és eszembe jut, ahogy órákon át beszélgettünk. Hogy a múltunk minden titkát elmondtuk egymásnak, és bár ez az időszak csak két hétig tartott, de annyira intenzív volt, olyan felejthetetlen. Legalábbis, számomra…
– Szóval, menthető a laptop?
– Csak egy random vírus. Lazán kezelhető – feleli kissé halkabban. Lesüti a szemét, csak a laptop billentyűzetére mered.
– És, jól vagy?
– Igen. Sok az edzés, a meccsek kemények, sokszor úgy érzem kifacsarnak, olyan fáradt vagyok, de…
– Szereted – fejezem be helyette a mondatot, mire úgy néz rám, amitől földbe gyökerezik a lábam. – Tudom, elmondtad az imént miért vagy oda érte, és úgy tettem, mint aki vágja, de kamuztam. Csak egy labdát kerget egy rakat szexi pasi, és ennyi, hogy mi ebben a móka, sose fogom megérteni.
– Ricsi, te néha olyan hülye vagy – mosolyodik el végre Ábel, nekem pedig hevesebben ver tőle a szívem.
Most is, úgy néz rám, amitől kedvem lenne leteperni őt…
– Pihensz is a munka mellett? – kérdi Ábel.
– Naná, csak a határidő előtt húzok bele igazán, mert engem az stenkel. De amúgy szeretek lazulni.
– És hol lazulsz? A meleg klubbokban?
Ahogy rám mered egy részem abban reménykedik, hogy talán a féltékenység beszélt belőle…
– Már nem járok klubokba, valahogy meguntam őket. Inkább másban találok örömet. Múltkor például egy transznemű lánnyal csináltam interjút. Olyan nyílt és őszinte volt, imádtam az egész beszélgetést. Esetleg olvastad?
Megrázza a fejét.
– Nem figyelem az ilyen oldalakat, bocsi.
Nem tudom, mit mondhatnék erre. Ábel még nem bújt elő, talán nem is fog soha. Talán emiatt tűnik most is olyan lekezelőnek.
– Kérsz valamit inni? – kérdem inkább.
– Aha, egy…
– Sprite–ot, jéghidegen – lépek a hűtőhöz. – Szívószállal. És szívesen megennél egy sparos túró rudit is.
– Emlékszel – jelenti ki Ábel, és ahogy rám néz, azzal a megdöbbenéssel az arcán, újra felhúz. Hát, hogy a fenébe felejteném el? Hiszen akkoriban a beszélgetéseink voltak a napom fénypontjai! Bár lenne merszem mindezt kimondani.
Annyira tudtam, hogy hülyeség volt idehívni. Azt hittem, válaszokra vágyom, de most már kezdem úgy érezni, hogy egyértelműen előttem van minden.
Én akarom őt, de ő nem akar engem.
Végül is, Ábel egy szexi focista szőke félisten, én meg semmitmondóan átlagos vagyok a barna hajammal, a sovány testalkatommal, még az arcom sem túl helyes. Tisztában vagyok vele, hogy az a típus vagyok, ami mellett az ember lazán elsétál az utcán anélkül, hogy észrevenné.
– Mindenre emlékszem – felelem neki. – Az összes beszélgetésre, és arra is, ami utána történt.
Mást már nem mondok, lerakom elé a csokit és az üdítőt. Ő kinyitja, beleiszik, aztán hátat fordítok neki és kihúzom a konyhaszekrény fiókját. Beletúrok, félrelököm a konzervnyitót, rá se nézek az áram számlára, amit még nem fizettem be, arrébb pöckölöm az óvszert, amit tuti nem fogunk Ábellel használni, és végre kihúzom az étcsokit. Beleharapok, mert nekem most ez esik jól.
– Nézd, sajnálom, a sok edzés és a meccsek nagyon leterheltek, nem volt időm…
– Jaj, hagyjuk már ezt a dumát! – fojtom belé a szót, mire megint felvonja a szemöldökét. Komolyan, ez az egyetlen, amit tud? – Ha akartál volna velem találkozni, találsz időt rá. Csodálom, hogy most itt vagy.
– Kétségbeesett volt az üzeneted – böki ki, és ismét a laptopra mered. Újra megnyom pár gombot, mire fura sorok futnak végig a képernyőn. Még jó, hogy csináltam minden fontos anyagról biztonsági mentést egy külső meghajtóra…
Annyival egyszerűbb erre koncentrálni, mint a szóra, amivel megsebzett. Kétségbeesett. Gyűlölök az lenni.
Gyűlölöm, hogy egyedül vagyok, és a barátaimon kívül nincs egy rendes férfi az életemben.
Gyűlölöm, hogy hiába ismerkedek pasikkal, mindig Ábel az origó, mindenkit hozzá hasonlítok, és egyszerűen senki se üti meg a mércét.
Hogy is tehetnék? Amikor ez a barom az, egyetlen, akivel találkozni akarok!
– Tudni akarom, hogy mit rontottam el – jelentem ki, és leülök a mellette lévő székre. – Túl átlagos vagyok? Túl sokat beszélek? Szar voltam az ágyban? Ennyire undorítóan kétségbeesettnek érzel?
Látom Ábelen, hogy feszeng, és nehezen veszi el a pillantását a laptopról, hogy kedvem lenne elzavarni őt a fenébe. Most is a hajába túr, amitől meglibbennek a tincsei.
A fene beléd, Ábel!
– Sejtettem, hogy ezért hívtál. A vírust te telepítetted, igaz? – kérdi, én pedig meg se bírok szólalni. – Elvörösödtél, ezt igennek veszem.
Csak azért se mondok semmit, holott a szavak égetik a torkomat, a gyomrom pedig újra görcsbe rándul. Rohadt ideg!
– Úgy tűnik túl sokat képzeltem bele abba, ami köztünk volt – nyögöm ki nagy nehezen.
Nem mond semmit, csak néz rám. Mintha sajnálna… és ez borzaszt el a legjobban.
– Tudnod kell, hogy sokat jelentettek a beszélgetéseink. És a találkozásunk is.
A szavaim hallatán felsóhajt, és újra a hajába túr.
– Tisztában vagyok vele. De nekem mást jelentett mindez, mint neked. Engem inkább megrémítettél, ezért nem kerestelek eddig. Hiba volt most is idejönnöm.
Olyan hirtelen állok fel, hogy a földre esik a székem. Sose hittem volna, hogy ennyire meg tud sebezni valaki. Akkora hiba volt megpróbálni!
Hülye szív, hát miért nem felejtetted még el ezt a szemetet? És miért reménykedsz most is abban, hogy szépíteni fog?
Megragadom a bicepszét, és próbálom felfelé húzni.
– Tűnj innen!
Ábel feláll, és a vállaimra teszi mindkét kezét. Az illata eszembe juttatja azt a csodás éjszakát, amit együtt töltöttünk…
Szinte levegőt se akarok venni, mert ez az illat csak még jobban feltüzel. Ábel szája elnyílik, és ahogy rám néz, abból végre látom, hogy istentelenül kíván engem.
– Összezavarsz.
– Te is engem – válaszolja, és a kezével végigsimít a combomon. – Ricsi – búgja a nevem. – Nekem piszkosul bejössz – az ujjai már az ajkamat simítják. – Senkivel se smároltam olyan jót, mint veled. És amikor leszoptál… Arra szavak sincsenek. Kurva jó vagy az ágyban.
– Na ebben mondjuk azért biztos voltam, csak udvariasságból állítottam az ellenkezőjét.
Hahotázva röhögni kezd, aztán a homlokát az enyémre dönti.
– Amíg beszélgettünk, biztonságos volt minden. De miután találkoztunk, és felfedeztem, hogy élőben is mindent imádok rajtad, veszélyessé váltak a dolgok. És most is az. Nemet kellett volna mondani a kérésedre. Hiba volt arra gondolni, hogy egy olyan sráccal kezdjek, mint te, mert megrémít az, amilyen vagy.
Miért, mi vagyok én? Valami förtelem? Ellököm magamtól, és sietve megteremtem a pár lépés távolságot.
– Mi a franc bajod van neked? Tudod te, mennyire idegesítő a viselkedésed és a kétértelmű kommunikációd? Annyira elegem van belőled, Ábel!
És ekkor döbbenek rá az igazságra.
Nekem nincs erre szükségem. Egy szóval simogat, aztán a másikkal megbánt, és bármilyen magasságokba is repülök vele, ő az, aki letaszít a mélybe.
Lehet ő sem tudja megfogalmazni miért nem akar az életében tudni.
Nekem viszont szeretnem kell magam annyira, hogy ne akarjak a lábtörlője lenni.
–Húzz a picsába! – üvöltöm neki, ő pedig nagy nehezen elindul. Berontok a fürdőszobába, mielőtt megállítanám.
Másodpercekkel később tétova lépteket, és ajtónyitást, majd csukást hallok. Ekkor könnyebbülök meg.
Elment. Végre elment.
Kihalászom a telefonom a nadrágom zsebéből, és felhívom a legjobb barátnőmet. Ő, hallelujah, rögtön felveszi.
– Azt mondta, megrémítem, és hiba lenne olyan sráccal kezdenie, mint én – nyögöm ki rögtön.
– Hiba? Hiszen annyira ott vagy! Mi kínja lehetne veled? – vált át rögtön a bizalomerősítő üzemmódba Lulu. Pont erre van szükségem.
– Én se értem. Megerősítette, hogy az ágyban is jó vagyok. És szeret velem beszélgetni. Mi a francot akarhat még egy pasi?
– Ez egy fasz – mondja dühösen Lulu.
– Hát az… Vagy talán én vagyok a hülye, amiért azt hittem, hogy egy félistennek kellhetek! Hiszen nézz már rá, és rám!
– Na, ide figyelj, te idióta! – emeli fel a hangját Lulu. – Sok pasinak bejössz, és amúgy se a külső a lényeg. Úgyhogy kussolsz! Nem bántod magad! Azt a szemetet üsd, aki megsértett. Aki annyira hülye, hogy nem ismeri fel a kincset a szeme előtt.
Annyira jól esnek a szavai, hogy az hihetetlen. Ahogy végiggondolom, igaza van. Korábban is flörtöltek velem szexi srácok, akiknek a szemében én voltam a szexi.
Mindenkinek más a zsánere.
– Köszönöm, Lulu. És tudod, mit? Igazad van! Ha nem kellek neki, ha nem értékel ahogy vagyok, akkor az az ő vesztesége!
– Ez a beszéd! – vágja rá Lulu. – De bocsi, most le kell tegyelek, a főnök már vicsorog, hogy nem dolgozom. Meló után átmegyek, keresünk valami néznivalót a Netflixen. Oké?
– Szuper lesz. Vigyázz magadra! – búcsúzom, és kinyomom a telefont.
Ahogy lerakom a telefont, az eszembe jut, hogy hozzám ért. Piszkosul érzéki volt, ráadásul szinte még mindig érzem az illatát. Levetkőzöm, és beállok a zuhany alá. Lehet nem ártana jéghidegre hagyni a vizet, mert még mindig érzem, mennyire jól esett, hogy milyen boldoggá tett. És aztán lerombolt mindent.
– A franc kivan veled, Ábel! – üvöltöm, miközben a zuhanyrózsát a kezembe fogom, és megengedem a forró vizet. Alaposan átmosom magam mindenütt, aztán hirtelen hangokat hallok.
Oké, nem lakom a város legszebb helyén. Simán benne van, hogy valaki bejött a lakásba. Csak nyugi! Most szépen kiszállsz, és egy szál faszban letepered. Ez lesz a titkos fegyver, hogy pucér vagy.
Naná, hogy a peep talk sem nyugtatott meg. Miért is tette volna? Ez a nap úgy szar, ahogy van. Az lenne a tetőpont, ha megölnének és a rendőrség pucéran találna itt…
Már éppen kinyitnám a zuhanykabin ajtaját, amikor megteszi helyettem valaki más. Ösztönösen előre tartom a zuhanyrózsát, mire a víz a pasi fejére megy.
– Ricsi, én vagyok az. Nem mentem el – mondja Ábel hangosan. – Képtelen voltam rá.
Mit akar ez itt? Miért nem tudok neki beolvasni? Miért bámulom kigúvadt szemekkel a pucér testét? Azta, lett egy új tetkója a derekán? Na ne, most meg bejön mellém a zuhanyfülkébe?
– Kizárt – jelentem ki határozottan. – Nem fogsz elcsábítani a tökéletes testeddel. Nem leszek a lábtörlőd, aki kielégít, aztán eldobod!
Meglepetten pillant rám, az arcán végigsiklik a fájdalom, aztán hirtelen elszántságot vélek rajta felfedezni. A hasamra fonja a kezét, és szorosan magához húz, az állát a vállamra teszi.
– Sajnálom, hogy megbántottalak. Nem akartam, hogy fájjon.
Megdermedek a szavaitól. A fene akarta, hogy megtudja mennyire durván belézúgtam!
– Te hallottad a telefonbeszélgetést? Hát persze, hogy hallottad. Vékonyak a falak.
Ábel erősebben szorít, amitől elhalnak bennem a szavak. A fenébe, hogy ennyire jól esik ahogy átölel…
– Megérdemled, hogy megtudd az igazat.
– Nem érhetsz hozzám. Nem engedem, hogy még több fájdalmat okozz! Azt mondtam, kifelé!
Ábel beharapja az ajkát, olyan bűnbánóan néz rám, mint egy kisfiú, aki tudja, hogy rosszat tett. De nálam ez a pillantás most nem találhat célba. Akkor se, ha a kidolgozott mellkasa olyan hívogató, a farka pedig már félig felállt, és bassza meg, magamban akarom tudni!
Legszívesebben a csempék felé fordulnék, vagy újra ráengedném a forró vizet, ehelyett egyre jobban akarom a testét. A gondolat, hogy csak egy picit kéne kinyújtanom a kezem, hogy hozzáérhessek, idegességgel tölt el.
Olyan nehéz nemet mondani egy olyan srácnak, aki ennyire bejön…
– Kérlek, hallgass meg! Aztán, ha továbbra is azt akarod, ígérem, hazamegyek.
Nagyot sóhajtva bólintok. Úgyse tudnám erővel kidobni, igaz?
– Profi focista vagyok, amíg sportolok, nem coming outolhatok – kezd bele Ábel. – Márpedig van még legalább tíz évem a ligában. Te nem egy ilyen srácot érdemelsz. Engem nem vállalhatsz fel nyilvánosan! Nem tudok eljárni veled és a meleg barátaiddal, mert bármelyiküknek eljárhat a szája, merő véletlenségből is. Egyetlen hülye pletyka elég, hogy kicsinálja a karrierem. Tudod te mennyire homofóbok a srácok a csapatomban? Borzasztó!
A szavaitól teljesen megdöbbenek. Hogy a fenébe nem raktam össze eddig a képet? Annyira magamban kerestem a hibát, azt hittem én rontottam el valamit, de ő fél a szerelemtől, attól, hogy előbújjon.
– És akkor ezek miatt döntöttél önkényesen úgy, hogy kilépsz az életemből.
– LMBT aktivista vagy. Teljesen kizárt, hogy belemenj egy eltitkolt párkapcsolatba, úgy, hogy kifelé max haveroknak, esetleg lakótársaknak mondhatjuk magunkat.
Beleborzongok a szavaiba. Szó szerint végigfut rajtam a félelem, amit ő is észrevesz, mert szomorkásan biccent egyet, és újra a hajába túr. Mindig ezt teszi, ha ideges. Imádom, hogy ezt tudom róla. Annyi mindent imádok ebben a srácban. Kivéve azt, hogy nem kellek neki. És hiába értem valamennyire az okát, attól még piszkosul fáj.
– Pokolian sajnálom az egészet. Ricsi, veled megütöttem a jackpotot! Bohókás vagy, vicces, iszonyúan szexi. Nem az a srác, akit csak megdug az ember, és odébb áll, amíg újra kanos nem lesz.
– Nem hittem, hogy ennyire kedvelsz.
– Fogalmad sincs, milyen nehéz, hogy ne másszak rád rögtön.
Végignézek rajta, és szinte az arcára van írva, hogy így érez. És basszus… A focitól a teste egy álom, a farkáról pontosan tudom, hogy mennyire ügyes. Az ajka pedig… Végigsimítok rajta az ujjammal, mire felnyög! Ez szakít el bennem minden gátat.
A nyaka köré fonom a karom, az ujjaim már a csempét érintik, ő pedig a hátamra rakja a két kezét, és megtart engem. Még jó, hogy nem csúszós a zuhanyzó alja.
– Elmegyek, ha akarod – a hangjából is kiérzem, mennyire nehezére esne. Nekem persze könnyen megy, hogy csak a testére koncentráljak, és ne a korábbi szavaira.
– Még ne élvezz el – vágom rá rögtön, és elmosolyodik. Az egyik kezemmel a hajába túrok. A tincsei iszonyú édes puhasággal siklanak az ujjaim között.
Amikor a számat az övére tapasztom, egy baromi szexi hang tör fel belőle. Akkor is, amikor visszacsókol, egyre mohóbban, durvábban. Még közelebb húz, aztán arra eszmélek, hogy Ábel már a csempéhez nyom, és miközben vadul csókolózunk, a kezével bejárja a testem minden pontját, mígnem a fenekemre markol, és lágyan masszírozni kezdi. Ami baromira kellemes érzés, de nem veheti fel a harcot a csókjával.
Amint a nyelvünk összeér, szinte sokkolóan hat rám, a jó érzés a farkamig száguld, eltüntet a fejemből minden rosszat. Mohón rátapadok, újra a hajába túrok, mire Ábel rámarkol a farkamra, csillagokat látok a kéjtől.
– Kurvára bejössz – hörgi Ábel, és ahogy rám néz a vágytól parázsló, elsötétült pillantásával, hirtelen úgy érzem magam, mintha én lennék a világ legszexibb pasija.
És ki tudja. Talán az is vagyok. Hiszen Ábel nem véletlenül térdel most le, és fogad a szájába.
– Azt a rohadt – sóhajtok fel, amikor lágyan, kissé rutintalanul végignyal, aztán megcsiklandozza a hegyét, és a tenyerével lágyan simogatja a combom.
Megremeg a testem a kéjtől és automatikusan mozogni kezd a csípőm. Egyre mélyebben vagyok a szájában, amikor kinyitja a szemét, és áthatóan az enyémbe néz. Még mindig parázslik a vágytól. Elmosolyodik, amitől egyre közelibbnek érzem az elélvezés pillanatát.
Hevesebben kezd el dolgozni rajtam a kezével, a nyelve mindenütt ott van. Belemarkolok a hajába, és lelassítok, hagyom, hogy ő irányítson, és ez tetszik neki. Nekem is. Egyre jobban belejön, engem pedig fokozatosan önt el a gyönyör.
– Közel vagyok – figyelmeztetem, mire gyorsul a tempó, majd szétrobbanok, őrülten bizsereg mindenem. Az öklömbe harapok, amikor a kezétől a mellkasára élvezek. A gyönyör szinte leírhatatlan, úgy remegek, mintha áramütés ért volna.
– Ez felülmúlhatatlan volt – nyögöm ki nagy nehezen.
– Na, majd miután megduglak, máshogy fogod érezni – feleli Ábel, és felegyenesedik az arca már az enyém mellett, a kezével közelebb húzza a fejem, és mohón csap le az ajkamra.
Újra csókolózni kezdünk, kicsit érzem az ízem, de nem borzaszt el.
Kinyúlok a fürdőszobai szekrénybe, és kiemelem belőle a síkosítót és a tartalék óvszert. Úgy voltam vele, legyen itt is, hátha akarja.
– El se hiszed hányszor fantáziáltam erről az utóbbi napokban – vallja be Ábel, amikor felfedezi mi van a kezemben.
– Dugj meg – lehelem neki, mire Ábel engedelmeskedik, nekem pedig majd kicsordul a nyálam, ahogy felhúzza a farkára a gumit és jócskán bekeni a síkosítóval.
Megperdít és a csempéhez taszít, felszisszenek attól, hogy hideg, így beállítja a zuhanyrózsát, megengedi a meleg vizet, ami ránk ömlik. Átöleli a nyakamat, érzem, ahogy a forró víz végigfolyik rajtunk, én pedig az izmos karjába kapaszkodom.
Pont abban a pillanatban hatol belém, amikor hátra húzza a fejemet egy csókra. Felkiáltok a fájdalomtól, mert túl nagynak érzem, és rég járt bennem bárki. Ő egy újabb csókkal segít, lágyan mozgatja a csípőjét, én pedig lassan kezdek hozzászokni, és már nem csak az ajkaitól önt el a gyönyör hulláma, hanem lassan szétterjed bennem a jó érzés, amit a farkának köszönhetek.
Ahogy feltűnik neki, hogy már hozzászoktam, gyorsít a tempón, már nem csókol, hanem a vállamon nyugtatja a fejét, egyre határozottabban dug, én pedig olyan hangosan nyögök fel, amitől magabiztos vigyort villant rám.
– Soha nem hagyhatod abba – felelem neki, amivel, úgy tűnik, kellemesen legyezgettem az egóját, mert egy kissé lassít a tempón, hogy tovább tarthasson.
Telnek a percek, hallom a kéjes nyögéseit, a víz örvénylik a testünkön és a talpunk alatt, amikor a fülembe súgja, hogy nem bírja sokáig.
Nem érhet véget. Még nem!
Megragadom a farkát, és kihúzom magamból.
– Te szadista – nyögi elkínzottan. Megfogom mindkét kezét, a feje fölé emelem, hogy véletlenül se érhessen vele a farkához.
Kétségbeesetten lököm őt a fürdőkabin üvegfalához, megcsókolom, időt akarok nyerni, még pár percet a mennyországban.
Kilépek a kabinból, ő még ott áll, a felsőtestén végigfolyik a víz, az álló farkáról is cseppennek mindenfelé, a vizes haja pedig annyira piszkosul szexi így, hogy az valami hihetetlen.
Szinte fáj, hogy felé dobom a kék törölközőt. Sután megtörölközünk, kézen ragadom, és a szobám felé haladunk. Amint beérünk, az ágyra lököm, ő a hátán fekszik, és felnevet, amikor egy újabb óvszert húzok a farkára.
Átvetem a lábam az alsótestén, a farkához nyúlok, és óvatosan visszatolom oda, ahová való. Ahol mindig lennie kéne.
– Baszd meg, de jó – lihegem, amikor teljes egészében megérzem.
Mozgatni kezdem a csípőm, egyre vadabbul lovagolom meg őt, a tenyeremmel a még kissé vizes mellkasán kapaszkodom meg, Ábel pedig olyan perzselő pillantással néz a testemre, majd mélyen a szemembe, amitől még kéjesebb, még észveszejtőbb a menet.
Amint lecsordul egy izzadtságcsepp a homlokomon, abbahagyom a mozgást, ő pedig megragadja a derekam, és olyan hevesen dug meg, hogy abban nincs kegyelem, de nekem most pont erre van szükségem.
Imádom látni, ahogy közeleg a végéhez, az arca egyre vadabbnak tűnik, a vizes haja a homloka elé tapad, az egész teste rázkódik, az égszínkék tekintetében viharfelhők parázslanak, bennem pedig minden mozdulatától petárdák robbannak szét, mert annyira kimondhatatlanul jó, ahogy bennem van.
Felkiált, amikor elélvez, és közel rántja a fejem egy vad csókra. Hosszan smárolunk, a végére már olyan lágy és éteri az egész, hogy szinte felmordulok, amikor kihúzza belőlem a farkát.
Ábel a mellkasára von engem. A szapora lélegzete lassan egyenletessé válik, és azt hiszem, ezzel az enyém is így van.
– A múltkor ezen a ponton menekültél el – mondom ki az első dolgot, ami eszembe jut. Talán nem kellett volna.
– Mert ahogy így magamhoz öleltelek, akkor jöttem rá igazán, hogy nem akarlak elengedni. De nem is láncolhatlak úgy magamhoz, hogy bujkálnod kelljen mellettem. Te nem az a típus vagy.
– Ez egy olyan döntés, amit nekem kell meghoznom. Vagy talán attól félsz, hogy igent mondok, és már magad előtt se titkolhatod igazán, hogy meleg vagy?
– Ricsi, én már akkor biztosan voltam benne, amikor először átküldted a képedet társkeresőn. Kivertem rád, csak hogy tudd – mondja lágyan, és végigsimít a hátamon, én pedig utálom, hogy bizserget a kép, amint a félpucér képem nézi közben. – Egyszerűen ez az egész nem fair veled szemben.
– Ahogy veled sem.
Elhúzódom, mire felszisszen, de ezt nem tudom így megbeszélni vele. Felülünk, és a frizuráját igazgatja, amikor pedig észreveszi mit lesek, szégyenlősen elmosolyodik, de attól tartok, nem fog ez sokáig tartani.
– Nem normális, hogy titokban kell tartanod azt, aki vagy. Hogy el kell viselned a csapattársaid bunkóságait. Mindezt miért?
– Az álmaimért – válaszolja Ábel olyan egyszerűen, mintha számára természetes lenne minden hátrány. – Imádok a füvön lenni, játszani, hallgatni a nézők skandálását, átélni a meccsek izgalmait, új trükköket tanulni az edzéseken, tágítani a saját fizikai és mentális határaimat. Nekem a sport az életem. Bármit bevállalok, hogy az is maradhasson. De nem kötelezhetek erre mást.
– Ha idővel előbújnál, akkor is megmaradna mindez, nem? Gondolj bele, milyen sokat adnál az LMBT közösségnek, ha te lennél az első nyilvánosan előbújt magyar meleg focista!
– Na látod, pont ezt nem akarom – feleli Ábel egy lemondó sóhajjal. – Nem akarok én lenni a buzi focista, akit a társai kiutálnának az öltözőből. Akinek hallgatnia kell a gyökér poénokat, és akit előbb-utóbb valamilyen hülye indokkal kitennének a csapatból. Én csak focizni akarok, méghozzá egyre jobban. Nem fogom megnehezíteni a saját dolgom!
Nagyot nyelek, mert a remény túlontúl hamar illan el belőlem.
Mert igenis abban reménykedtem, hogy idővel eljuthat a coming out pontjára, de látom rajta, hogy ez jó ideig nem fog bekövetkezni, mert túlságosan fontos számára a foci. Nálam is fontosabb lenne.
– Kifelé tényleg csak a haverok lehetnék, ugye? Vagy még az is gáz lenne, nem? Mert rólam könnyebben kitalálni, hogy meleg vagyok.
– Kapnék miattad beszólásokat, nem tagadom – mondja Ábel szomorkásan. – De haverként bevállalnálak előttük is.
A szavai csodásan hangzanak, de az arcán megbújó félelem végigkaristolja a szívemet.
– Ha híresebb leszel, talán még egy ál–barátnő is kelleni fog, igaz? Sőt, talán külföldre igazoltatnak, és sose tudhatod, hol élsz majd legközelebb.
Ábel csak keserűen bólint, és az öklébe gyűri a takarót.
– Attól félek, még a barátaimnak se mondhatnám el az igazat rólunk, és annak se örülnék, ha te megtennéd. A barátnőd is tartani fogja a száját, igaz?
Olyan félelem bujkál a szavaiban, amitől megrettenek. Hiszen az az ember, aki fél, bármire képes. Márpedig ő baromira retteg attól, hogy elveszíti élete szerelmét.
Ami soha nem lehetek én. Csak a második lehetek a foci mögött.
Előredőlök, és beletúrok a selymes tincseibe. Ő csókol meg, nyersen, vágyódással, tele lemondással. Olyan ez a csók, mintha tovább beszélgetnénk. Hiszen kiérzem belőle a kínt, a keserűséget, a bánatot. Mert már tudja, amit én.
A kezemmel eltolom őt, a másikkal letörlök egy kitörni készülő könnycseppet.
– Annyira tudtuk volna szeretni egymást – mondom ki hangosan. – De nem akarok másodhegedűs lenni a párkapcsolatomban. És neked…
Nem bírom befejezni. Nem megy.
– Azóta szerelmes vagyok a fociba, hogy öt évesen először a kezembe vettem a labdát. Nem számított, hogy harminc négyzetméteren élünk tizenketten. Hogy apám gyakran megvert. Az sem, hogy tanulási gondjaim voltak a gimiben. A foci minden rosszat elfeledtetett velem. Azt hiszem, ez a szerelem, nem?
Tévedsz. Ez menekülés a gondok elől. A szerelem az, amikor olyan dolgot is megteszel a másikért, ami neked kellemetlen. Amikor a másik boldogsága fontosabb a tiédnél…
Úgy kimondanám mindezt, de nem teszem meg. Nem lehet senkire sem ráerőltetni a coming outot.
– Ábel, csak a legjobbakat kívánom neked, tényleg. De most már kérlek, menj el.
Legalább az ő szeme is véreres. Legalább az ő keze is remeg.
De miért jó nekem az, hogy mindketten szenvedünk?
Annyira jó vele az ágyban és azon kívül is. Csak úgy érzem, a lakást sosem hagyhatnánk el. Senkivel sem beszélhetnék Ábelről. Vele nem lehetne igazi jövőm.
És én nem akarok a szerelmem legnagyobb titka lenni.
Ábel elindul, én lassan öltözködni kezdek. Felhúzza a kabátját, és kinyitja a bejárati ajtót, de mielőtt távozna, még halkan megszólal.
– Annyira sajnálom.
Én is, de akkor sem állítom meg őt.
Nekem kell az elsőnek lennem. Akkor is, ha fáj.
