Élménybeszámoló: Ilyen volt a 2022-es Könyvfesztivál
Nemrég tűnt fel, hogy az utóbbi években valahogy elmaradtak ezek az írásos beszámolók a könyves eseményekről, amiket kifejezetten sajnálok, hiszen íróként és olvasóként a Könyvhét és a Könyvfesztivál igazi ünnep, amiről megéri utólag is beszámolni.
Szóval, bár vagy másfél hét csúszással, de itt az idő, mesélek a Könyvfesztiválos élményeimről, méghozzá mind a négy napról, mert én most aztán kimaxoltam a Könyvfesztivált.
CSÜTÖRTÖK
Ilyen se volt még, de most már nyitásra megérkeztem, ami a lehető legjobb döntés volt. Egy barátommal, Zsoltival jártuk körbe a Könyvfesztivált, ahová amúgy rutinosként sem találtam oda, annyira új helyen van az egész. Meg kell mondjam, ez az elrendezés nekem nagyon nem szimpatikus, jobbnak éreztem, amikor kvázi minden egy helyen volt, és az emeleten sem voltak standok... Így szét volt aprózódva a Könyvfesztivál, legalábbis olyan érzést adott.
Mindenesetre klassz volt a legnagyobb csendben körbejárni a standokat, megnézni mikkel készültek a kiadók, és mindezt úgy, hogy nincs az a nagy tömeg, mint amihez a szombati napokon hozzá vagyok szokva. Külön örültem, hogy összefutottam Julie-val is, akitől megkaptam a könyvét (amit köszönök!), és nem bírtam ki, hogy ne vegyek tőle egy Heartstopper gyertyát, egy másik standról pedig bezsákoltam egy unikornisos tollat 500 forintért, végül azzal dedikáltam szombaton.
Csütörtökön kábé hétre értem végül haza, tele élménnyel, hiszen már az első nap sok ismerőssel sikerült összefutni és elbeszélgetni könyvekről, irodalomról, az életről, könyvekről... :)
PÉNTEK
Aznap csak délután háromra érkeztem a Könyvfesztiválra, ugyanis volt egy találkozóm Szabados Ágival. Igen, én is nehezen hittem el :) Hihetetlenül pozitív élmény volt a megbeszélés, Ági tényleg annyira kedves és szerethető, mint ahogy a videói és a Konyhafőnök VIP alapján tűnt. Az egyik podcastjében mesélte, hogy azért is szereti a könyves embereket, mert a könyvélmények alapján egyből tudunk kapcsolódni egymáshoz, és annyira igaza van, mert én is rögtön ezt éreztem, pláne miután meg lett dícsérve a Griffendéles sálam :) És nem győztem elmondani azt sem mennyire szeretem Ági podcastjét, olyan jó Spotify-on könyves tartalmat hallgatni.
A megbeszélés mellett aznap nagyrészt a Könyvmolyképző standjánál ragadtam, fotóztam, videókat készítettem, itt-ott besegítettem a lányoknak, majd este életemben először kipróbáltam az indiai kaját, és azt kell mondjam nagyon pozitívan csalódtam, mert isteni volt, biztosan vissza fogok még menni az Indigo étterembe.
SZOMBAT
Mint minden Könyvfesztiválon, most is a szombat volt a csúcspont, a nap, amire mindenki várt. Én viszont nem a Feszten kezdtem, hanem a Hungaroconon, ahová egy kedves baráttal, Molymacskával érkeztem. Meghívtak ugyanis egy kerekasztal beszélgetésre, amin a téma a fantasy könyvek és az LMBTQ reprezentáció volt. Hát gyerekek, én realista könyveket írok, így kicsit pislogtam, hogy mi jót tudok majd hozzátenni, pláne olyan szaktekintély mellett, mint Kleinheincz Csilla.
Nos, a kerekasztal beszélgetés meglepő élmény volt, és mint minden ilyen eseményen, utólag jutott eszembe, hogy "vá, erre a kérdésre mást kellett volna felelnem". (Igen, ez a suli után is százszor elő tud még fordulni :)) Mindenesetre a többiek válaszait nagyon élveztem, és jó volt látni a közönségen is, hogy érdeklődnek az LMBTQ karakterek iránt. A kedvenc részem amúgy az volt, hogy ajánlj elolvasásra egy LMBTQ könyvet, én meg a sajátomat mondtam. Hát most komolyan, mi mást kellett volna tennem? :D
Az előadás után a 2-es villamossal mentünk a Jászai Mari térre, és gyerekek, újra mellbecsapott, hogy mennyire imádom a fővárost, annyira szép részei is vannak, hogy az valami hihetetlen. Mire megérkeztünk a Fesztre, mit mondjak, a tömeg már kissé fullasztónak érződött, pláne miután egyedül baktattam fel a kiadó standjához. Na de amikor megláttam, hogy mennyien várakoznak csak azért, hogy könyveket vegyenek, azt hittem rosszul látok. Egészen elképesztő, hogy akár fél órát is sorban állt valaki azért, hogy könyveket vásárolhasson. Hát gyerekek, mi ez, ha nem varázslat? Mi ez, ha nem egyértelmű bizonyíték arra, hogy olvasni jó? :)
Amikor megérkeztek Róbert Kati még éppen dedikált, így kicsit beszélgettünk többek között Eszes Ritával, aztán elmentem kipróbálni a Könyvmolyképző fotófülke szerűségét. Nos, izé. Azt hittem jó buli lesz, de iszonyú kellemetlenül éreztem magam a kamera előtt, amit mondjuk a képek vissza is adtak, de hé, legalább már tudom az egyik képnek hála, hogy miként festenék, ha a High School Musicalben lennék dráma tanár.
Miután Rita leült dedikálni én már elkezdtem látni, hogy gyülekeznek az olvasóim, így lassacskán elkezdődött bennem a szokásos dedikálás előtti drukk. Sokadjára csinálom már, de az érzés attól még ugyanolyan félelmetes tud lenni. Végül kicsit hamarabb kezdtem, és nem tudom mi a fene ütött belém, de hibát hibára halmoztam. Nem viccelek. Folyamatosan rossz dátumot írtam, vagy 10.02-őt, vagy 09.29-et, de a 10.01. ritkán jött össze. Volt, hogy elcsesztem valakinek a nevét, és hát, a Noelt hogy javítod? Végül szívecskét csináltam belőle, egyedi lett, maradjunk ennyiben :D És már kezdett jelentkezni a fáradtság is, ugyanis lazán odaböktem egy párnak, hogy valamelyik Rubin Pöttyös regényemből lehet eltanulnak valamit, legalábbis valahogy így mondtam, de a körülöttem érkező röhögésből leesett, hogy ez a nem túl odaillő khm, khm, utalás jobb lett volna, ha el se hangzik. (Mondjuk jobban belegondolva ide se kéne leírnom, de hé, olvassa még valaki ezt egyáltalán? Sok kép, sok szöveg, itt vagy még? :))
Szóval igen, kicsit dekoncentrált voltam a dedikálásom elején, de ez egy pillanatra se jelenti azt, hogy ne élveztem volna a veletek való találkozást. Mindig jó ismerős arcokat látni, akik a sokadik könyvemet hozzák aláírni, és persze az új olvasókat is.
Az egyik legnagyobb élményem egy anya-lánya pároshoz kötődik, akiknek a nevét azért nem írom le, de amikor elmesélték, hogy a Túl szépet együtt olvasták el, az nagyon sokat adott, ahogy az is, amikor azt mesélte más, hogy a könyvtári Éld át a pillanatot példánya után meg kellett vennie saját magának is, annyira szerette. Ketten pedig említették is, hogy Evelin szuper videója miatt jöttek, az hozta meg a kedvük az olvasáshoz, így extrán köszönöm Evelin, ahogy a találkozást is! És ez még csak a jéghegy csúcsa, folyamatosan jöttetek a jó sztorikkal, a kedves szavakkal, nekem pedig az egész olyan élmény volt, mintha a barátaimmal beszélgetnék. Igazából pont úgy másfél óra után jöttem bele, amikorra már lassan elfogytatok.
Mindent egybevéve ez volt a legemlékezetesebb dedikálásom, és nem csak a bénázásaim miatt. De hé, én így is nagyon jól éreztem magam, és remélem ti is. A két ajándékot pedig külön köszönöm, amit kaptam. Ahogy Nikinek is mondtam, kizárt, hogy ezt a gyönyörű halloweeni csokit megegyem, mert hát, olyan gyönyörű, most nézzetek rá! A kis könyvjelzőt is használni fogom. Köszönöm mégegyszer mindkettőt, szuper érzés volt.
A dedikálásom után várt még rám egy program: a Könyvmolyképző Kiadó szervezett az íróinak egy vacsorát, amire ellátogattam. A Jégkertbe foglaltunk asztalt, és sajnos méltó volt a nevére a hely, mert csak "tető" volt a fejünk felett, de oldalsó fal nem, így éjszaka jól megfáztam. Viszont maga a kaja isteni volt, és jó volt órákon át beszélgetni a kiadó íróival, gyakrabban is lehetne hasonlót :)
VASÁRNAP
Gyerekek, én imádom a Könyvfesztivált (és tudod, hogy most mi jön), de a harmadik nap után iszonyúan elfáradtam, ráadásul szombat este meg is fáztam, és ezt már délelőtt éreztem, szóval nem sok kedvem volt villamosra ülni, aztán metróra... De aznap is volt egy megbeszélésem, vagyis, éppenséggel kettő, amiket nem hagyhattam ki, és mellesleg szerintem tök jól sikerültek. Magán a Könyvfesztiválon aznap nem voltam sokat, csak felrohantunk a Könyvmolyképző standjára kaját vinni az ott dolgozó lányoknak, és hát, be akartam nézni Böszörményi Gyula megemlékezésére is.
Sajnos a második megbeszélés miatt csak két percet tudtam maradni, de gyerekek, a szívem összetört látva a sok mécsest, és az embereket, akik megemlékeztek Gyuláról. Igen, előtte is sokan jöttek, de akkor és ott tényleg nagyon a szívembe nyilalt, hogy az idei az utolsó Ambrózym, már nem fogok vadiúj regényt olvasni Gyulától és nem látom a karcait, amiket úgy szerettem. Nem lesz több levélváltás, nem lesz semmi. A halál kegyetlen, de hé, én próbálok mosolyogni, mert rengeteg mindent kaptunk Gyulától. Többet, mint valaha gondolnánk.
A megemlékezés és a második megbeszélésem után elindultunk kifelé a Könyvfesztiválról, láttam, hogy már egyre kevesebben vannak a standoknál, itt-ott a könyvek száma is megcsappant, de azért egy pillanatra elmosolyodtam, hiszen hatalmas tömeg gyűlt itt össze szombaton, újra bebizonyítottuk, hogy rengetegen szeretnek olvasni. A saját dedikálásomra is rengetegen jöttetek (amit újfent köszönök!), és mi ez, ha nem egy jó üzenet? Olvasni jó. A legjobb dolog.
Na de... mi történt miután eljöttem a Millenárisról? Nos, valahogy hazavergődtem, lefeküdtem az ágyamba, Séfek séfét néztem, szurkoltam Dorinának noha tudtam, hogy esélytelen, plusz lázasan feküdtem, miközben a gyógyszer dolgozott bennem. Most, úgy nyolc nap elteltével picikét még mindig köhögök, fújom az orrom (igen, megint jön), de abszolút nem bánom. Ezért a Könyvfesztiválért megérte!