2025. augusztus 14., csütörtök

 Lefutott a Pokolba a jópasikkal! című regényem második borítótervező pályázata. Mondanom sem kell, hogy szebbnél szebb terveket kaptam, és igazán megnehezítettétek a dolgomat.

Igazából még SOHA nem volt ennyire nehéz döntésem a végső nyertest illetően, ezért is volt szükségem több napra ahhoz, hogy megszüljem a végeredményt. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a top5 tervből bármelyiket szívesen látnám a könyvön. Mindegyik annyira szép és egyedi.

Elképesztően hálás vagyok mindenkinek aki megosztotta velem a tehetségét, időt és energiát szánt a tervezésre. No jöjjön az eredményhirdetés!

5. LinArt

Nagyon tetszett ezen a terven, hogy megragadta az eredeti borító hangulatát, és Gergő itt bizony felhúzza a pólót, aminek Hunor naná, hogy nem tud ellenállni. Ki is tudna?

4. Horváth Hella

Annyira édes ez a borító, csak úgy süt belőle a romantika! És kifejezetten tetszik, hogy rózsaszín, pedig ez nem egy habos, rózsaszín sztori, de itt mégis jól mutat.

3. Wenczek Ramóna

Imádom a borító színeit, annyira jó alaphangulatot fog meg, hogy az valami elképesztő. Tetszik, hogy háttal ülnek nekünk a karakterek, és épp a jövőjüket nézik.

2. Kocsondi Nelli

Az első beérkező tervbe könnyű beleszeretni, pláne ha ennyire gyönyörű. A betűtípus, a repülő, az, ahogy a karakterek egymásra néznek, a színek, egyszerűen minden csillagos ötös.

1. Debreceni Nikolett

Beleszerettem ebbe a borítóba. Tetszik, hogy a konyhában vagyunk, hogy Hunor azt teszi amit imád, azaz főz, és Gergő figyeli őt, annyira jó, hogy ilyen közel állnak egymáshoz, érezni a borítón a két srác közti kapcsolatot. Szerintem csodás lett ez a borító.

Nos, ez az én eredményhirdetésem, de mint mindig, a végső döntést Katona Ildikó, a kiadó vezetője hozza meg. Bármelyik borítót is választja, én elégedett leszek.

Köszönöm mégegyszer a sok csodás tervet, és hogy végig éltétek velem a pályázatot.